Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

TAMÁS BOTOND U17-ES VILÁGBAJNOK

A bravúrosan versenyző Tamás Botond egyéniben arany-, Jassó Zalánnal és Tóth Ákossal csapatban pedig bronzérmet szerzett az U17-es öttusázók egyiptomi világbajnokságán.

Az ifjúsági öttusázók alexandriai világbajnokságának csütörtöki napján, az U17-esek mezőnyében Tamás Botond fantasztikus versenyzés után szerzett aranyérmet.

Az UTE 16 éves kiválósága az egyiptomi viadalon – melyen a korosztály fiataljai még csak háromtusáznak – az úszást a 19. legjobb idővel teljesítette, innen kellett felérnie a dobogóra. Tibolya Péter tanítványa, aki a korosztály szeptember eleji Eb-jén „csak” a kilencedik helyen zárt, egy pillanatra sem mondott le az éremről, és a nívós társaság legjobb kombinált számban (lövészettel egybekötött futás) nyújtott teljesítményét bemutatva egyenesen aranyat szerzett, az egyiptomi Mohamed Sheref és a litván Lukas Gaudiesius előtt.

Gratulálunk remek öttusázónknak és egyúttal Botond edzőinek is: Andrásfi Tibornak, Kárai Kázmérnak, Ladvenszky Józsefnek, Mihálka Csabának, Pecz Rékának és Tibolya Péternek.

(forrás és fotó: nemzetisport.hu)

Képek

Hajós Alfréd Kupa című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41