Dátum: 2026 április 12. (vasárnap) | Gyula

hírek

Éremeső az UTE öttusázóinak utánpótlás versenyén

Éremeső az UTE öttusázóinak utánpótlás versenyén 

A mai napon szinte minden korosztály számára fontos megmérettetés következett, versenyzőink pedig fantasztikus teljesítményekkel hálálták meg a felkészülést.

Külön öröm, hogy „első bálozó” pindur csoportunk is bemutatkozott élete első versenyén, ráadásul igazán szép eredményekkel.

Az U10-es lányoknál Ludányi Izabella 3., míg Bartos Lotti a 10., Morvai Linda a 11., Barkó Szófia pedig a 15. helyen végzett. A lányok csapata azonban nem talált legyőzőre, és aranyérmet szerzett. Az U10-es fiúknál Simon Benedek előkelő 5. helyen zárt.

Az U11-es korosztályban Szabó Zalán bronzérmet nyert, Szántai Noel a 8., míg a szintén első versenyén induló Valasek Levente a 17. helyen végzett. A fiúk csapata nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett.

Az U12-es lányoknál Bajcsi Anna magabiztosan nyerte meg az idei első versenyét, Vrazsgyák Tamara az 5. helyen zárt. Takács Izabella sérülés miatt most nem tudott rajthoz állni, de lelkesen szurkolt társainak, mielőbbi visszatérését kívánjuk! Az U12-es fiúknál Farkas Dominik megnyerte a laser run számot, összetettben pedig az 5. helyen végzett. Bartos Bence a 10., Brockhauser Bendegúz első öttusa versenyén a 15. helyen zárt. A fiúk csapata bronzérmes lett.

Az U13-as lányoknál Hock Liza a 14. helyen ért célba. 

Az U14-es lányoknál Bartos Lili kiemelkedő versenyzéssel a dobogó legfelső fokára állhatott fel, aranyérmet szerezve.

Az U17-es lányoknál Dobosy Emma  18. helyen végzett. A fiúk mezőnyében Mitró Milán az előző válogató után ismét remekelt, és ezüstérmet szerzett.

A junior lányok versenyében Herbák Emma a 4. helyen zárt. A junior fiúk között Gyepessy Domonkos magabiztos versenyzéssel aranyérmet nyert, ezzel értékes pontokat gyűjtve a hazai válogatón.

Gratulálunk minden versenyzőnknek, büszkék vagyunk rátok!

Köszönjük edzőink áldozatos munkáját!

Herbák Emma és Herbák Hanna edzői stábja:

Demeter Bence – koordináció, futó–vívó edző

Szántó István – úszás

Bakodi Róbert – vívás

Karácsony Gyula – lövészet

Geier Dániel – OCR és kondicionáló edző

Gyepessy Domonkos és Mitró Milán edzői stábja:

Stupián Anikó – futás

Boros Alexandra – OCR és lövészet

Karácsony Gyula – lövészet

Lovass Kata – gyógytornász

Bánhidi Bence – kondicionáló edző

Bakodi Róbert – vívás

Csapó Balázs – vívás

Halla Péter - vívás

Kalincsák Eszter – úszás és utánpótlás felelős

Dr. Tibolya Péter – szakosztályvezető

Utánpótlás edzői stáb:

Bakodi Róbert, Csapó Balázs – vívás

Bánhidi Bence – OCR és kondicionáló edző

Boros Alexandra – OCR, futás és lövészet

Karácsony Gyula – lövészet

Nagy Boglárka – úszás, futás

Kiss Tímea – OCR és kondicionáló edző

Varga Emese – úszás, futás

Kalincsák Eszter – úszás és utánpótlás felelős

Dr. Tibolya Péter – szakosztályvezető

Hajrá UTE!

Képek

baki I. Európai Játékok - csapatgyűlés című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41