Dátum: 2026 július 18. (szombat) | Frigyes

hírek

Elhunyt Takács Antal

Takács Antal vívómesterünk, hosszantartó súlyos betegség után, 82. életévében eltávozott közülünk. 

Tóni bácsi egykor a világbajnok vívók Stefanek Gertrúd és Székely Zoltán valamint a csapatban világbajnok öttusázó, Bauer Blanka edzője volt.

1957-ben a Vasasban kezdett tőrvívóként, mesterei Tilli János és Forró Sándor voltak, hamarosan már junior válogatott, majd 1968 és 1972 között felnőtt válogatott kerettag lett.

1967-ben végzett a Testnevelési Főiskolán, évfolyamtársai voltak többek között Balczó András, Marót Péter és Szlovenszky Lajos.

1975-ben befejezte a versenyzést és megkezdte edzői pályafutását a KSI-ben, ahol Szombathelyi Tamás és Szijj Károly voltak a tanítványai. Később az Újpesti Dózsában dolgozott, tanítványai voltak Székely Zoltán, Pethő László, Udvarhelyi Gábor, Gellei István, Diera Ferenc párbajtőrvívók. 

1988-ban a szöuli olimpián Stefanek Gertrúddal, Székely Zoltánnal és Hegedűs Ferenccel vett részt, Gertrúd a csapattal bronzéremmel tért haza.

1989 októberében Németországba szerződött egy évre, az egy év 30 sikerekben és elismerésben gazdag év lett.

Visszatérése óta elsősorban öttusázókkal foglalkozott, de a vívó szakosztályban is segédkezett. 

Köszönünk mindent Tóni bácsi, nyugodj békében!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41