Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Jobbulást Németh Róbertnek!!!

Jobbulást kívánunk az egyéniben világbajnoki bronzérmes Németh Róbertnek, akinek újra eltört a bal karja

Vasárnap sajnálatos baleset érte Németh Róbertet, ráesett a karjára, amelyből szűk két hónapja vették ki a korábbi sérülése alkalmával betett fémlemezt.

Hétfőn már meg is operálták, s újra "megvasalták". A seb gyógyulása után, három-négy hét múlva edzhet, de lovagolni és úszni egyelőre nem fog. Némethnek, aki idén egyéniben vb-negyedik volt, a csapattal pedig aranyérmet nyert Londonban, 2005-ben az őszi táborban felbukott a lova, s az UTE versenyzője akkor mindkét karját eltörte. A jobból már tavaly kivették a lemezt, s úgy tűnt, hogy mostanra a balból is el lehet távolítani, de a friss baleset azt mutatja, hogy a forradás nem volt tökéletes. Az öttusa-válogatott - nélküle - hétfőtől két héten át Tatán készül a jövő évi versenyekre, a 34 külföldi - egyiptomi, német, brit, spanyol, szlovák és osztrák - edzőpartnerrel együtt mintegy hetvenen tréningeznek együtt. 
www.pentathlon.hu  

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41