Dátum: 2019 március 25. (hétfő) | Irén, Írisz

hírek

Három versenyzőnk indult a junior OB-n és az U19-es válogatón

Öttusa szakosztály 2019-03-10 Megtekintések száma: 22
Junior Országos Bajnokság
Budapest
VÁLOGATÓ A JUNIOR ÉS AZ U19-es világversenyekre

Az UTE-t 3 versenyző is képviselte a bajnokságon.

SARCIA BORBÁLA/TÓTH DORKA/MARSCHALL RÉKA

Mind a három leány nagyon fiatal.
Bogyi még csak U19-es korosztályú versenyző,míg a másik két sportoló még csak 2004-es,U17-es versenyző.

A lányoknak nem igazán sikerült összeségében a verseny,hiszen míg Dorka esetében a gyakorlás volt a cél a másik két lánynak a junior illetve az U19-es válogatón kellett volna értékes pontokat gyűjtögetnie.
Sajnos ez a teher rányomta Réka és Bogyi versenyére a bélyegét.A vívásban is otthagytak pár tust a páston és a kombinált számban is elmaradtak önmaguktól.Ez volt az első válogató az U19-es korosztály számára,így tudnak még javítani.

DORKA annak ellenére,hogy tapasztalatot szerezni jött a versenyre,remekelt.A vívást plusszal zárta(itt kell a legtöbbet még fejlődnie),az úszásban tudásához mérten teljesített,míg a kombinált számban fantasztikusan versenyzett.A mai tét nélküli versenynek az lett az eredménye,hogy az U19-es Eb/Vb kvalifikációban 3. lett.

Ez a verseny minden versenyzőnek jó tapasztalat szerzés,és gyakorlás volt.Tovább kell alázatosan dolgozni a céljaitokért.
Messze van még a kvalifikáció vége.....Javítani mindig lehet!A hibákból és esetleg egy rosszabb szereplésből pedig erőt lehet meríteni.
 
 

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41